|
|
||
|
|
||
|
|
Csáki András kamarazene Excanto Együttes
Budapest
Az Excanto Együttes 1998-ban alakult Budapesten. Repertoárjukon elsősorban reneszánsz és barokk zene szerepel, de szívesen játszanak későbbi korok zeneszerzőitől is olyan műveket, amelyek megszólaltathatók az adott hangszer-összeállításban. Fenállásuk óta felléphettek többek között a Budapesti Tavaszi
Fesztiválon, a Művészetek Völgyében Kapolcson, a Gödöllői Kastélykoncerteken, valamint két alkalommal Londonban (Hungary in Focus, Docklands
Festival).
Kállay Gábor
Az Excanto Együttes vezetõje, a Budapesti Műszaki
Egyetem villamosmérnöki karának elvégzése után kezdte meg zenei tanulmányait a Zeneakadémián (Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetem, Budapest). A magyar zenei életben elsősorban opera- és koncerténekesként ismert, de meghatározó alakja az úgynevezett
"régi-zene" mozgalomnak is. Több együttes, így a Camerata Hungarica,
a Mandel Quartett és az Affetti Musicali énekes és hangszeres (blockflöte) szólistája,
aki zeneszerzéssel is foglalkozik. Az elmúlt években EMB-nél etűdgyűjteménye, átiratai és saját darabjai is megjelentek. Az Artisjus komolyzeneszerzői osztályának tagja. Tanítással is foglalkozik, a Weiner Leo Konzervatórium blockflöte
és kamarazene tanára. Az Excanto Együttest a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában működő kamarazene tanszak egykori diákjaiból állította össze, akik közül ketten saját gyermekei.
Kállay Katalin
A Weiner Leó Konzervatórium blockflöte tanszakán (tanára Czidra Lászlónál)
és brácsa tanszakán (tanára: Papp Sándor) tanult, majd pedig
a Zeneakadémia (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest) zenetudományi tanszakán
folytatta zenei tanulmányait. Az Excanto Együttesben elsősorban blockflötén, valamint régi fúvós- és vonós hangszereken játszik.
Kállay Ágnes
Gordonkatanulmányait Kovácsné Angyal Magda tanárnõnél kezdte
a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában. Középiskolai tanulmányait
a Bartók Konzervatóriumban végezte, ahol Déri György
volt a tanára. Csurgay István növendékeként sikeresen elvégezte a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet. Több hazai
és nemzetközi csellóverseny győztese, díjazottja, számos nemzetközi kurzus résztvevője.
Jelenleg Németországban, Kölnben folytatja zenei tanulmányait.
Csáki András
Gitártanulmányait Kozma
Lászlónál kezdte a Ferencvárosi Ádám Jenõ Zeneiskolában. Ugyanitt Kállay Gábornál
tanult kamarazenét és régizenét. A Bartók
Konzervatóriumban érettségizett 2000-ben Szilvágyi
Sándor gitármûvész növendékeként.
Két évig Gyõrben folytatta tanulmányait Roth Edénél. 2002-től a Zeneakadémia (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest) klasszikus
gitár tanszakán tanult Eötvös Józsefnél. 2007-ben itt szerzett kitüntetéses
diplomát előadóművész és tanár szakon. 2007 őszétől a
Zeneakadémia doktorképzésének (DLA) hallgatója. Számos hazai és nemzetközi verseny gyõztese (Vác, Esztergom, Weimar, Vina del Mar-Chile, Pozsony,
Tychy, Rust,
Belgrád, Bécs). Rendszeresen koncertezik idehaza és külföldön.
Klasszikus gitárosként felléphetett Dél-Amerikában (Chilében és
Venezuelában), valamint számos európai országban (Németországban,
Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában,
Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban,
Bosznia-Hercegovinában, Szerbia-Montenegróban, Erdélyben,
Romániában), illetve az Egyesült Államokban (Dallasban, Miamiban,
Los Angelesben). Gitárkurzusokat tartott Franciaországban,
Görögországban és az USA-ban. A Bartók Rádió szólistája. Kimagasló
tanulmányi és versenyeredményei elismeréseként két alkalommal kapott
Köztársasági Ösztöndíjat. 2005-től a Bartók Konzervatórium
(Budapest) óraadó gitártanára.
Az Excanto Együttes lemezének borítója
![]() Az utolsó FrissítÉs időpontja 09/20/08 A honlap látogatóinak száma
|
|
|
© Csáki Lajos 2007 |
||