Csáki András 1981-ben született Budapesten. 11 évesen kezdett el gitározni. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendéke volt. Tanulmányait 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2007-ben kitüntetéssel diplomázott. Zeneakadémista évei alatt két alkalommal nyerte el a Köztársasági Ösztöndíjat. 2007-től a Zeneakadémia Doktori Iskolájának állami ösztöndíjas hallgatója. 2008-ban és 2009-ben Fischer Annie ösztöndíjban részesült. 2009-ben megkapta a Duna Televízió "Magyar Csillagok" díját, valamint a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima zeneművészeti díját. 2010-ben Márciusi Ifjak Díjjal tüntették ki.
Tanulmányait olyan elismert magyar gitárművészeknél folytatta, mint Eötvös József, Roth Ede és Szilvágyi Sándor. 1995-től aktív résztvevője a hazai és nemzetközi mesterkurzusoknak. Többek között részt vett Odair Assad , Manuel Barrueco , Leo Brouwer , Abel Carlevaro , Costas Cotsiolis , Aniello Desiderio , Zoran Dukic , Pablo Marquez , Thomas Müller-Pering , Judicaël Perroy , Angel Romero , David Russell , Kováts Barna és Vásáry Tamás mesterkurzusán.
Nemzetközi karrierje 1999-ben kezdődött, amikor 18 évesen Chilében megnyerte a XXVI. “Dr. Luis Sigall” Nemzetközi Zenei Versenyt. A rangos dél-amerikai verseny első helye további nemzetközi meghívásokat hozott számára. Koncertezett Angliában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Chilében, Franciaországban, Görögországban, Norvégiában, Olaszországban, Spanyolországban, Romániában, Szerbia és Montenegróban, Szlovákiában, Venezuelában, valamint az Egyesült Államokban, Japánban és Kanadában.
Számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában. Ezeken eddig 19 döntős helyezést, köztük 9 első díjat, 8 második díjat, 2 harmadik díjat és számos különdíjat ért el. Olyan nagy multú és tekintélyes versenyek győztese, mint a Tokiói Nemzetközi Gitárverseny (Japán, 2008.), vagy a „Michele Pittaluga” Nemzetközi Gitárverseny (Alessandria – Olaszország 2009.). A tokiói verseny első helyezettjeként 2009-ben háromhetes koncertkörútra kapott meghívást Japánba. A rangos olasz verseny pedig, a győzelemmel járó nemzetközi koncertmeghívások mellett, az első külföldi CD szerződését eredményezte a Naxos Kiadóval. Áprilisban Kanadában készítette el új szólólemezét Norbert Kraft zenei vezetésével.
Korosztályának egyik legaktívabb klasszikusgitárosaként gyakran kap felkérést különböző kamaraprodukciókra is, valamint rendszeresen fellép versenyművek szólistájaként is neves szimfonikus zenekarokkal.
2009-ben elkészítette első önálló CD lemezét “My Favourite Pieces”, ("Kedvenc darabjaim") cimmel. A szóló lemezen Bach, Giuliani, Barrios, Morel, Farkas és Castelnuovo-Tedesco művei csendülnek fel.
2005 őszétől Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium gitártanára. 2009 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár tanszakán óraadó tanár. Első mesterkurzusát 2005-ben tartotta az Egyesült Államokban (Dallasban). Azóta rendszeresen felkérik hazai és nemzetközi mesterkurzusok tartására. Tanított már - az Egyesült Államokon kívül - Franciaországban, Görögországban, Romániában és Magyarországon.